pedagógus kedvezmény: 15% Zeneveled 10.000 Ft fölötti vásárlásnál AJÁNDÉK TÁSKA!

Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (2014-es kiadás) A decentralizációnak számos előnye mellett megvan az a hátránya, hogy megnehezíti az áttekintést, az összkép kialakítását. Így van ez a kiadványoknál is (kotta, könyv, hanghordozó), ugyanis egy-egy alkalmi (értsd: előzményeket nélkülöző) kiadó/kiadvány óhatatlanul is elkerüli a figyelmet. Igazi jó megoldás nincs, a reklámozás vég nélküli megnövelése hasonlóképp áttekinthetetlenséghez, ráadásul valami egészséges ellenálláshoz-hárításhoz vezet, amelynek „eredményeképp” az érdeklődő feladja a reményt, hogy valaha is áttekintő tudással rendelkezhet.

Ilyen körülmények között megnő a „véletlen” szerepe, amikor ad hoc információnak köszönhetően „kincsre” bukkanunk. Egy ilyen élményemet szeretném közzétenni.
Egykori főiskolai hallgatóm (jelenlegi kedves kolléganőm) megemlítette, hogy közös ismerősünk (hasonlóképp régi főiskolai hallgatóm) „szolfézskönyvet” írt. Jól emlékszem az illetőre, orgona szakos volt, minden újra-szépre nyitott, érdeklődő – érthető, hogy kíváncsi voltam a kiadványára.

A kölcsön-példányból recenziós példány lett, mert nem lett volna szívem visszaszolgáltatni a sokszori végiglapozással igencsak „lehasznált” példányt korábbi tulajdonosának. Mert nemcsak hogy nem tudtam letenni, ráadásul boldog-boldogtalannak mutogattam, szülőknek, gyerekeknek. Mert ritkaságszámba megy, hogy egy cím pontosan fedi a tartalmat, s amit ígér, valóban teljesíti. Azt és annyit.

A kicsik – tág fogalom, s hasonlóképp viszonylag széles érdeklődő-rétegre számíthat a gyerekbarát kiadvány. A játékok világa is nehezen behatárolható – különböző típusai vannak, ugyanakkor ezek „barbatrükkös” halmazokként viselkednek, átjátszhatnak egymásba.

A játékosság egyébként veszélyes kategória, hiszen van közös határa a hülyéskedéssel, a felelőtlen bámit-szabad tevékenységekkel, ugyanakkor viszont a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő alapvető (tehát meghatározó) tevékenységi forma. Ez a kiadvány megkönnyíti a gyerekek útját, hogy megvalósulhasson a kodályi terv, a zenei analfabétizmus felszámolása.

Bosnyák Csilla nem élettől elrugaszkodott, álmodozó idealista. Ismeri a mai gyerekeket, képes igazi tudást közvetíteni játékosan, leegyszerűsítetten (de soha nem „lebutítva”). Aprónként adagolja az új ismereteket, s rögtön talál módot játékos begyakoroltatásukra. Tehát, visszakérdezi a megtanultakat, azon nyomban, egyszersmind bebiztosítva, nehogy valami félreértés rögzülhessen.

„Több, mint 200 matrica!!!!!” – kecsegtet a címlap. A pedagógiai remeklés abban mutatkozik meg, hogy nem egy matrica-halmazt kap a gyerek, hanem a kiadvány közepén található matrica-gyűjteményben csoportosítva szerepelnek a beragasztanivalók. Pontosan megadott, melyik oldalon melyik matricákat kell felhasználni – nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az egyértelmű megoldásokat elhibázza valaki.

Aki tud olvasni, az egyszerű mondatokat egyedül is megéri. A még kisebbek szülői segítséggel juthatnak számukra egyedül is megoldható feladatokhoz. Van rajzolni- és kiszíneznivaló, kiegészítenivaló, folytatni lehet a megkezdett sorokat (kottafej, módosítójel vagy kulcs-rajzolással), és sok a „kölcsönös” feladat: megadott hangnévhez elhelyezni a hangot az ötvonalas rendszerben, vagy épp megfordítva: felismerni, mi a neve a látott hangjegynek.

Mint a gyerek(tan)könyvek esetében oly sokszor, ezúttal is vannak „mesefigurák”, ezúttal a kis Mozart a családjával, aki e szerepléséül jutalmul megtanulhat biciklizni, sőt, karácsonyra biciklit is kap, legalábbis a rejtvény tanúsága szerint.

A kiadvány nagy erénye, hogy figyelmes olvasásra szoktatja a kicsiket – apró különbségeket kell felismerni, megfeleléseket-hozzárendeléseket megtalálni. Mind-mind olyasmit fejleszt, amire később rendkívül nagy szükség lesz. Hangszereseknél, énekeseknél – és a zenén túlmutatóan, az (iskolai) élet valamennyi területén.

Furcsa, de ezzel a távoktatással fegyelemre is szoktat – ugyanakkor nagy szabadságot is biztosít, rábízva a kicsikre (és azokra, akik kísérőül szegődnek e játékos kottaolvasáshoz), hogy következetesen sorban haladnak, vagy pedig többé-kevésbé tetszőlegesen haladnak. Itt és most lehet „kihagyni”, akár ritmusokról, akár hangjegyírásról van szó – de mivel minden feladat játékot tartalmaz, ráadásul sikerélményt, valószínűleg hamar betelik majd ez a „munkafüzet”. Mert igazából komoly, dicséretes munka a kicsiktől, hogy felelősséggel hoznak döntéseket. És a matricáknak külön haszna, hogy beragasztásuk „végleges”, tehát ha valaki elhibázza, nemcsak annyi a tét, hogy ki kell radírozni.

Minden kis feladathoz van segítség, hiszen mindig a legfrissebb új ismereteket gyakoroltatja a kötet szerzője. A 12. oldalon azonban figyelmesen kell átgondolni a megoldásokat. A két hasábos oldal baloldalán torta-darabolás történik,fél és negyed részeket állít párhuzamba az egészhang osztásaival. A jobb hasábban fagyigombócokat kell kiszínezni, a tölcsér melletti hangjegyértéknek megfelelően. Ez a két feladat viszont nem párhuzamos, azaz, a feltüntetett értékek nem a bal hasábbeli osztást követik. Ha úgy tetszik, „beugrató” feladattal van dolgunk – ha valaki mechanikusan akarna „puskázni”, figyelmetlenül, akkor hibázhat (szerencsére a színezés viszont radírozható!

Ha valamit nem igazán szeretek, az a pont-összekötősdi, amely zongorát ”eredményez” – és nemcsak azért, mert hiányoznak a pedálok (18. oldal).

A 8. oldalon az egyes hangszercsaládok hiányzó tagjait kell beragasztani. A feketével rajzolt vibrafon láttán remélhetőleg az jut a gyerekek eszébe, hogy lapocskái fémből vannak – a beragasztandó marimba ugyanis kísértetiesen hasonlít rá, szerencsére színes a kép, a barna lapocskák sejttetik, hogy fából készültek. Talán érdemesebb lett volna nagyobb hangterjedelműnek ábrázolni a marimbát – szinte észrevétlen, de többlet-információt adott volna a olyan ábrázolás.

A 24. oldal rendkívül fontos információt tartalmaz, ami kétségkívül segítségére van a felnőtt segítők számára is. Ott olvashatjuk a hangszínezés „kulcsát”. A hét hanghoz egy-egy jellegzetes szín társul; de jó, ha toleráns felnőtt segítségével idejekorán megtudja a gyerek, hogy az A hang színe: sötétkék (világoslilának inkább látszik…). De ennél több kifogásolnivalót soha ne kelljen kiadványban találni!

Remélhetőleg a gyerekek nem feladatgyűjteménynek tekintik majd e kiadványt, s miután „kitöltötték”, megoldották, félreteszik. Érdemesebb matricaalbumnak tekinteni, s gyakran újra végiglapozni, mert a kitöltött munkafüzet akkor érdemben immár „szolfézs-tankönyvvé” lényegül át.

Rendkívül hasznosnak találom (nem annyira csoportos zeneiskolai foglalkozásokon, mint szabadidős elfoglaltságként), s remélem, hogy a hátsó borító belső oldalának ígérete bizonyossággá válik, miszerint a következő kötetben még több játék és matrica lesz.

Fittler Katalin ...mutass többet

Játékos kottaolvasás kicsiknek 2. Bosnyák Csilla szavatartó ember. „Még több játékkal és matricával várlak a következő kötetben!” – így búcsúzott első munkafüzetének forgatóitól, és íme, az új tanévkezdésre máris boltokba került a kiadvány 2. kötete.

A szerző első munkája 2014 őszétől lett hozzáférhető, s örvendetes módon egyre több zeneműbolt illetve a zenei kiadványokra fokozottan figyelő könyvesbolt kínálatában szerepel. Remélhetőleg a folytatás hasonlóképp tetszésre talál. Pedagógiai értékét tekintve, mindenképp méltó az előzményhez.

Akik a kottaolvasó munkafüzetek szerzőjeként ismerték meg Bosnyák Csillát, aligha gondolhatnák, hogy hangszeresként orgonista diplomát szerzett. A mindennapi zenei életben természetesen szorosabb a kapcsolata a napjainkban legkeresettebb billentyűs hangszerrel, a zongorával (azzal a hangszerrel, amelyet melléktárgyként valamennyi hangszer több-kevésbé professzionista játékosának ismernie kell).

Mégsem ezzel magyarázható, hogy a szemléletmódját tekintve a Játékos kottaolvasás első kötete zongoracentrikus. Túl azon, hogy a zeneiskolákban többnyire a zongora tanszak a legnépesebb, legszemléletesebben a billentyűsoron ábrázolhatóak a hangsorok. De a szerző kezdettől a hangszer-birodalom többi tagjára is ráirányította a figyelmet. Már maga a képzeletbeli kalauzunk, a gyermek Mozart is tudatta az ifjú olvasókkal, hogy ő több hangszeren játszik, zongorázik és hegedül, s a 8-9. oldalpáron játékmód szerint csoportosítva megjelennek a hangszerek (ténylegesen, rajzolt ábrán, vagy névvel, s ilyenkor a hozzátartozó képet a matricák közül kell kiválasztani). Hogy ne pusztán illusztráció maradjon a sok hangszer, a későbbiekben is visszatér rájuk, különböző szempontokból (17., 18., 27.,, 39. és 45. oldalon).

Az új kiadvány (amelynek címlapján nem billentyűs-játékost, hanem a már ismert „Wolferlt” látjuk hegedűjével) több hangszerrel ismerteti meg olvasóit. A gyermekek körében népszerű hangszerek közül megtanítja a részeit a gitárnak, a furulyának, a hegedűnek, a zongorának, majd az orgonának. De vissza-visszatér korábbi tájékozódásunk kiindulópontjához, a billentyűsorhoz. (És aki először látja a furulya fogástáblázatát, könnyen belátja, hogy minden hangszernek megvan a maga sajátos „nehézsége”!)

Voltaképp a 2. füzettel ismerkedők tudják csak igazán felmérni, mennyire hasznos volt az 1. füzet. A játékos megalapozás eredménye lemérhető az ismétlő gyakorlatokon – és pedagógus számára örvendetes az a logika, amellyel a folytatásban szinte észrevétlenül tágítja a gyermekek számára felfedezett zenei világot. A megismert ritmusértékekhez továbbiak társulnak, egyre komplexebb képletekbe rendeződve, a violinkulcsos kottáznivalókhoz mind több járul a basszuskulcsos mélyregiszterben. A következetesség abban is megmutatkozik, hogy hasonló ábrázolásmóddal közöl új ismereteket, és a korábban megismert feladat-típusok szinte a szöveges utasítások elolvasása nélkül megérthetőek. Ha az 1. füzetben azon örvendezhettünk, hogy a páros metrumok mellett kellő figyelmet szentel a páratlannak is (a – viszonylag – komplex zenei közegben cseperedő gyerek számára később a szabálytalan és változó metrumok sem jelentenek komoly problémát), most a nyolcad-léptékű metrumok többletét nyugtázhatjuk elégtétellel. És nagyon fontos – korántsem csupán a zongoristák számára – a kétszólamú ritmusgyakorlatok képességfejlesztése (mind manuálisan, mind a figyelemmegosztást tekintve).

Az első füzet láttán többekben felmerült a kérdés: milyen korú gyerekek számára készült, mennyi idő alatt „kell” elvégezni. Aki közelebbről megismerkedett az anyaggal, hamar belátta: az ilyen, egyébként a gyakorlati élet szempontjából „jogos” kérdésekre aligha adható egyértelmű válasz. Ugyanez érvényes a második füzetre is.

Bosnyák Csilla játékosan közöl ismereteket - aki játék közben megjegyzi az új tudnivalókat, legyenek azok konkrét adatok-információk vagy összetettebb játékszabályok, gyorsabban halad. Aki rendszeresen forgatja a füzetet, hamar a végére jut. Aki pedig – képeskönyvként vagy matricaalbumként – a már kitöltött feladatgyűjteményt is többször végignézi, észrevétlenül elmélyíti megszerzett tudását. Bizonyára lesznek, akik először nem is veszik észre, hogy a 2. füzettel tanulnak – úgy érzik, további játékos feladatokat kaptak csupán. És ez a legnagyobb haszna ennek a szemléletmódnak: Bosnyák Csilla összeállításában a megszerzett tudás folyamatosan kamatozik a gyakorlatban.

A játékosság észrevétlenül is a lényegre irányítja a figyelmet, s eközben – ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni – erősödik a gyerekek koncentrációs készsége. Voltaképp azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki szinte párhuzamosan használja a két füzetet – tehát, a 2. füzet elkezdésével nem kell megvárni, míg valaki teljesen kitöltötte az elsőt.

Vannak visszatérő rejtvény-típusok, megint hangnevekből lehet összeolvasni virág- és állatneveket, és szépen gyarapodott a zenei műszavak gyűjteménye is. (A játékos környezettel „mentem”, hogy olyan, a köznapi beszédben aligha előforduló magyarra-fordítás is olvasható, mint hogy „vidámacskán”. Mindenesetre, a gyerekek első látásra érteni fogják, miről van szó…)

A színezés „problematikájával” könnyű együtt élni – a nyomdai színek nem mindig egyeznek pontosan a feladatban megadottakkal. De gondoljunk arra: lesz, akinek esetleg „jól jön” az apró pontatlanság, hiszen az ő színes ceruza készlete sem teljes.

Sok figyelemfejlesztő feladatot tartalmaz a füzet. Lehet, hogy lesz, aki észreveszi az egyetlen hanghibát is? Amikor a hangnév felett a kottafej „eltévedt”? Bár nem szándékos ez a korrektor-képző, elismerés az ügyes megtalálóknak. Jutalmuk: kijavíthatják pirossal, helyesre!

Vannak siker- és teljesítményorientált felnőttek, s néha már gyermekkorban megmutatkozik, ki-ki melyik irányba halad szívesebben. A felnőtt-segítők (tanárok, szülők, esetleg idősebb testvérek) sokat tehetnek annak érdekében, hogy – miközben a matricák beragasztására, a kitöltenivalók kitöltésére serkentik a gyerekeket – a sikerorientált, de lustálkodásra hajlamosakat, akik megelégednek kevés jó megoldással, teljesítményük növelésére bíztassák, azokkal pedig, akik villámgyorsan túl akarnak lenni a tennivalókon, többször is nézzék át a sok jó megoldást. Hogy náluk se csupán „kipipálás” legyen a cél, egyfajta mennyiségi teljesítmény, hanem a tudás rögződjék, minél alaposabban. Röviden: váljék közös örömforrássá mindkét munkafüzet – és a remélhetőleg hamarosan megjelenő folytatás is!

Fittler Katalin ...mutass többet

Játékos kottaolvasás kicsiknek 3. A játszva-tanulás dicsérete – erről szól ez a recenzió. A sorozat két kötetéhez hasonlóan ez is tanévkezdetre elkészült, sőt, számos könyv- illetve zeneműboltba eljutott. Rendre évenként jelennek meg a kiadványok, jóllehet, használatuk ideje korántsem tanévekhez kötött. A pedagógiai fokozatosság elve a felépítettségükben rejlik, a használat módját és intenzitását a szerző rábízza a gyermekekre és környezetükre. Merthogy a kezdet feltételezi a felnőtt (vagy legalábbis idősebb) közreműködőt; tanárt, szülőt, idősebb gyereket – tehát valaki partnert, akinek a közreműködése kollektív élménnyé teszi a játékos kottaolvasást. Mert valójában társas játékról van szó, éspedig annak a leginkább fejlesztő típusáról, a szabályjátékról.

Játszani sokféleképp lehet, kisebb-nagyobb társaságban, több-kevesebb eszközzel – és nem utolsó sorban: fantáziával! Mindezek szükségesek ezekhez a kiadványokhoz is, de (a résztvevők számára szinte) észrevétlenül benne van az a fejlesztő szándék, hogy a gyerek kiküszöbölje a „mindegy” kategóriát. Mert nem mindegy, hogy hova írja a sorminta-szerű kottafejeket, s az sem, hogy az első két füzetben melyik matricát hova ragasztja. Célirányos tehát valamennyi játékos feladat, igaz, a kezdetiek oly könnyűek, hogy szinte lehetetlen rossz megoldást produkálni. A hibázás lehetőségét kiküszöbölő, kézügyességet és kreatív látást fejlesztő gyakorlatok fokozatosan bekapcsolják a hallást és a hangadást; elénekelnivalót kínálnak és biztosítják az akusztikus kontroll lehetőségét. Zenei írás-olvasás egyidejű gyakoroltatásáról van szó kezdettől fogva.

A harmadik füzet valamiféle „minőségi többletet” jelent – jóllehet, a cím a „kicsiket” szólítja meg, ám azok a kicsik, akik értő használói/hasznosítói ennek a kiadványnak, a kottaértést illetően már „magasabb osztályba léptek”! Tudja ezt a szerző is, éppen ezért a játékosságnak a matricázást követően más teret kínál: zongora-makettet készíthetnek a gyerekek – tehát, kézügyességet kívánó játékuk a síkból (színezés, rajzolás) a térbe kerül. Megint zongora – mondhatná, aki korábban „zongoracentrikusnak” tartotta az olvasófüzeteket. Bizony, viszont ezzel párhuzamosan további hangszereket mutat be az ismeretközlő oldalakon: a gordonkát, a fagottot és a kürtöt (ez utóbbinál szemléletesen tájékoztatva az olvasót a transzponáló hangszer speciális kottaolvasó gyakorlatáról! – s ma már itt tartunk, transzponáltat is mintapéldát).

Bosnyák Csilla pedagógiai munkája során a fejlődéslélektan megannyi sajátosságával szembesült, ennek a többlet-tapasztalatnak a haszonélvezője kiadványsorozatának valamennyi forgatója. És ebben mutatkozik meg az egyszerzősség haszna: pontosan tudja, mit kell (kellene) tudni a korábbi füzetek ismerőjének, s azt is, hogy az alap-ismereteket időről-időre érdemes átismételni, hogy rögződjék, „vérré váljék” mindaz, ami a későbbiek során a folyamatos kottaolvasást (zeneértést) segíti majd. Mind több tudatossággal szemléltetni a hangközöket, a dúr és moll hangnemek mellett megismertet a kromatikus hangsorral és az egészhangú skálával is. Hasonlóképp metrikailag is sokoldalúságra törekszik; túl a páros és páratlan metrumokon a változó ütemre is mutat példákat. És többdimenzióssá tágítja az ismeretanyagot azáltal, hogy karaktereket tudatosít, játékosan, tánctípusok bemutatásával (ezúttal a címlapon is táncospárt láthatunk).

A komplexebb tudnivalók komolyságát ellensúlyozza azzal, hogy továbbra is szerepeltet részben lekottázott szavakat – például, kottafejek és betűk összeolvasásával fejthetők meg zeneszerző-nevek, nyelvek és fővárosok. Gondolt a rejtvények kedvelőire is: szókereső négyzetből kereshető vissza az általánosan használt Mozart-műjegyzék összeállítójának neve, a zongora alakú szókereső három híres zeneszerző nevét rejti, a záró oldal gordonkaformájú betűtáblája pedig már-már zeneirodalmi ismeretet ad: kilenc Mozart-mű címét lehet összeolvasni belőle.

A búcsúzó oldal másik feladata „zenefelismerés” élményét is kínálja az érdeklődőknek.

Az első két füzethez képest annyiból is fokozati különbséget jelent ez a kiadvány, hogy számít a fiatalok önállósodási igényére is. Feltételezi, hogy a gyerekek ekkorra már személytelen partnernek tekintik a kiadványt, tehát, akkor (és többnyire csak akkor) tartanak igényt felnőtt-közreműködőre, amikor azt valamely feladat jellege nélkülözhetetlenné teszi. Emellett persze marad másik sikerélmény-forrásként a megoldások megmutatása kottaértőknek (tanároknak és/vagy szülőknek), akikkel immár közös tudásanyag birtokában tudnak beszélni az újonnan elsajátított ismeretekről.

Az ismeretanyagok tudatosítást szolgálja a zenei műszavak szótára, többféleképp hasznosítható a két teszt anyaga (akár kiscsoport tudása is tesztelhető általa) – a pihentető percek számát növelik a rövid anekdoták csakúgy, mint a kakukktojás-kereső kérdések.

A gyermeknek fő tevékenységi formája a játék – s miközben a tanuló-korszakban megannyi képességet megszerez a későbbi munkavégző életperiódushoz, továbbra is örömmel játszik. A játéköröm megőrzése alapfeltétel ahhoz, hogy „homo ludens” maradjon mindhalálig – s ehhez kínál lehetőséget a Játékos kottaolvasás sorozat legújabb kötete is, amelynek használata korántsem kötött meghatározott életkorhoz.

Fittler Katalin ...mutass többet

Színes dallamok hangszerekre 1. Alsófokon zenét tanítók, szülők és gyerekek a „Játékos kottaolvasás kicsiknek” kiadványsorozat három füzetén találkozhattak először Bosnyák Csilla nevével. A lelkes és elhivatott tanár munkásságának e területén is érződik: egyszerre (mondhatni, egyenértékűen) fontos számára a Zene és a Gyerek. Hogy felkeltse az érdeklődést a hangok világa iránt, és hogy az érdeklődő egyszersmind biztonságban érezze magát a művészetnek ezen a területén. Éspedig, a kezdetektől fogva.

Hogy hol vannak a kezdetek? A híressé vált „az anya születése előtt kilenc hónappal” definíciót figyelembe véve, a játékos kottaolvasás lehetősége hidak erdejét kínálja. A gyermeknek segítő szülő maga is tanul, vagyis észrevétlenül afféle idősebb tanulópárja lesz gyermekének, ily módon a munkafüzetnek (is) tekinthető kiadványok többgenerációs haszonnal járnak. (A zenetanulásból kirekedt szülők könnyen pótolják a mulasztottakat, másoknál pedig előhívják az emlékezet mélyére szorult egykori ismereteket. Mindez élményszerűen történik, tehát a játszva tanulás nem a „hülyéskedésben” realizálódik, hanem szinte „ötletek”-nek minősülnek a „feladatok”, amelyeknek a hasznát a gyakorlatban mindenki megtapasztalhatja, aki kitöltötte az írnivalókat és beragasztotta a matricákat a helyükre.

Nem tagadható, hogy a legtöbb segítséget a zongoristáknak nyújtott a kiadványsorozat – az elsőként megjelent (tehát folytatást sejttető) „Színes dallamok hangszerekre” kotta viszont szélesebb gyerek-közönségre számít: olyanokra, akik a furulya, a gitár vagy a zongora iránt érdeklődnek. A célközönség életkorát 4 és 8 év közé határolta a szerző, de rögtön tegyük hozzá: itt is szerepet kap(hat)nak a családtagok és barátok, ugyanakkor sikerélményt biztosít azoknak is, akik a hangszerükkel egyedül akarnak élményhez jutni. Mert a sikerélmény-lehetőségek gazdag tárháza ez a kottás képeskönyv.

A rendszerező kedvűek tervbe vehetik: minden napra egy dal. Minden oldalon egy gyerekdal szerepel, a spirálos kivitelezés rendkívül praktikus. Mindhárom hangszerhez szemléltető képpel ad jótanácsokat, a jól elkülöníthető színű hangokat szemlélteti a zongora billentyűsorán, a törzshangok színes kottafejét elhelyezi a gitár nyakán (fogástáblázat), a furulyánál pedig feltünteti a germán és a barokk típusú hangszeren kivitelezhető fogásokat egyaránt.

Minden lap tetején kis klaviatúra-ábrán kiszínezi azokat a billentyűket, amelyek előfordulnak a dalocskában, és feltünteti a nevüket is. Rendkívül hasznos ez a komplexitás, hiszen ugyanakkor az ötvonalas szisztéma rögzíti a hang helyét a vonalrendszerben. Történik mindez G-kulcsos lejegyzéssel, a gyerekek számára énekhangon is megszólaltatható magasságban. A dalok szövege is megtalálható a kotta végén.

A szerző többéves gyakorlati tapasztalatának felhasználásával állította össze az anyagot. Mondhatni, abból „állt össze”, amit a gyermekekkel való foglalkozás során tapasztalt. A fokozatosság elve nagy hatásfokkal érvényesül, de valamiféle papírízű didaktikának nyoma sincs! Mi mással is kezdődhetne, mint a Zsipp-zsupp örök gyerekslágerével, majd szó-mi hangkészletű dalocskákat sorjáztat. Azonos magasságban (azonos színű kottafejekkel, hogy rögződjön a kottakép és a két hang neve egyaránt), majd másik relációban. Ismert hangzáskép – más magasságban. Aztán kvint távolságú hangpár következik (Kot-kot-kot-kot, kotkodács), ahol az egyik hang ismert, a másik „új”. Tanári tapasztalat, hogy a kicsiknek a nagyobb távolság nem jelent problémát, könnyebben elkülöníthető a két hang, mint ha szomszédosakról van szó. De máris jönnek a szó-lá hangkészletűek (két ismert színnel, ám az egyik „új helyen” szerepel: az oktáv-azonosság gondolatának a megsejttetése).

Aztán vissza a szó-mi keretbe, amely hamarosan harmadik hanggal bővül ki (dó). Aztán kitöltjük a pentachord keretet, s a folytatásban ismert és ismeretlen találkozik régi-új relációkban.

51 dalocska 2/4 ütemekben, negyed és nyolcad értékű hangok kombinációjával. Többségük dó-végű, de előfordul a lá-pantaton kivágata is.

Nem hagyható viszont említés nélkül egy olyan jelenség, ami a későbbiekben (a közeljövőben) nem kis feladat elé állítja majd a tanárokat, éspedig a variáns-kérdés. Miként a népdalok, megannyi gyermekdal is variánsokban él, és néha igen nehéz megszerettetni a „másik” verziót a gyerekkel, aki ragaszkodik az általa korábban ismerthez (mint például a „kert alatt a ludaim” és „kertek alatt a ludaim” egymás mellett élése az óvodai repertoárban és a zongoraiskolában). A variáns előfordulhat szövegben és dallamban egyaránt – ami ugyanakkor remek apropót kínál ahhoz, hogy improvizáltassuk a gyereket (új szöveget a dallamhoz, vagy új dallamot a szöveghez – de ez már túlmutat a kiadvány keretein). Speciális esetekben jó, ha a pedagógus is tisztában van az egyszerű zenei anyag variábilitásával – itt például mi-ré-dó hangkészlettel szerepel a Tekereg a szél, míg más forrásokból ismertebb a szó-fá-mi hangkészletű variáns. Jó, ha a tanár ilyenkor nem „hamis”-nak minősíti a másikat…

A gyerekdalok színes kottáját könnyű követni a kicsiknek is – akik csakhamar felfedezik, hogy van más kotta is minden oldalon: sokkal kisebb kottafejekkel lejegyzett kíséret, többnyire két sorban. A legtöbbször idősebb gyerek által is megszólaltatható játszanivaló lehetővé teszi a kezdetektől az együttmuzsikálást, és ami legalább annyira fontos: a közös játék örömét. Ami azzal jár, hogy a könnyű játszanivaló mellett a kisgyerek komplex zenei élményként éli meg a produkciót. Vagyis, nemcsak hallja, de hallgatja is dallamának zenei környezetét (s így van rá remény, hogy a későbbiekben sem fog saját szólamában elmerülni, ha négykezesezik, vagy bármiféle kamarazenei produkcióban vesz részt).

A kíséret néha egyszerű hármashangzat(felbontás) keretei között mozog, máskor szinte „ellenpontozza” a dalocskát (néha komplementer ritmussal, máskor meglepő harmóniai fordulatokkal), Néha disszonanciával is találkozunk, ami a feszültség-oldás viszonylat megéreztetését készíti elő.

Bármennyire kis terjedelműek is a gyerekdalok (többnyire az egyvonalas oktávban), zongoristáknál néha elkerülhetetlen, hogy szinte összeérjen a dallam és a kíséret (vagy legalábbis a két játékos keze, amikor gyors egymásutánban szerepel ugyanaz a hang mindegyiküknél). Ilyenkor is sok mindent játékosan meg lehet tanítani, ami a későbbiek során hasznos lesz – másik megoldás, hogy 8-t rajzolunk (zárójelben) a violinkulcs tetejére, felkínálva az oktávval magasabb megszólaltatás lehetőségét.

E kotta használói számára a gyermek az életkori sajátosságának megfelelő fő foglalkozás (játék) keretében értékes tudás-morzsákhoz (sőt, falatokhoz) jut. Remélhetőleg érvényesül az „evés közben jön meg az étvágy” tapasztalata, és a kezdeti pozitív tapasztalatok birtokában kalandvágyóan fog barangolni a zene feltérképezhetetlenül nagy és gazdag világában.

Várjuk a folytatást!

Fittler Katalin ...mutass többet

Színes dallamok hangszerekre 2. Bosnyák Csilla Színes dallamok hangszerekre 1. című kottájának megjelenésekor örömmel regisztráltuk, hogy olyan kiadványt kínál, amely nem egyetlen hangszerrel ismerkedők számára készült: a 4-8 éves korúként megjelölt célközönség a furulya, gitár és zongora iránt érdeklődőket egyaránt magába foglalta. Ugyane három hangszer ifjú játékosainak készült – a javasolt életkornak 10 évesig való kiterjesztésével – a második kötet, amelyen Bosnyák Csilla mintegy társszerzővé emelte a kottagrafikán túl a kíséretek komponálásának feladatát is ellátó Lajhó Gyulát.

Magyar gyermekdalok, népdalok és műdalok gazdag választékát kínálja ez a kotta is, az előzményhez hasonlóan javasolt zongorakísérettel (amelynek megszólaltatására esetenként idősebb gitáros partner is vállalkozhat). Tendenciáját tekintve, bővülő hangterjedelemmel, de még mindig a törzshangok felhasználásával – az 58 dal közül mindösszesen kettő lépi túl ezt a határt a furulyásoknál (a Debrecenbe kéne menni és az Icike, picike).

A Színes dallamok kiadványok nagy értéke, hogy a gyakorlatban vizsgázott anyagot tartalmaznak. Tehát, mintegy Bosnyák Csilla pedagógiai tapasztalatait kamatoztatják, megkönnyítve tanárok munkáját a hasznos és sikerrel alkalmazható játszanivaló keresésében, és olyan szülőkre is gondolva, akik maguk nem játszanak hangszeren, és az egykori énekórákon szerzett alapvető zenei ismeretük is a feledés homályába merült. Ugyanakkor számol azzal is, hogy vannak kísérletező kedvű gyerekek is, akikben felmerül a kérdés: mi van, ha másik hangról kezdeném a dalt. A kötet beköszöntőjében felhívja a figyelmet arra, hogy a zeneveled.hu honlapról ingyenesen letölthető a speciális jellel ellátott dalok transzponált verziója is.

Játékos zenetanulást kínálnak e kiadványok, ugyanakkor ez a fajta játékosság a magasrendűek közé tartozik: szinte észrevétlenül, de megannyi játékszabályhoz kötött. De a szabály nem egyértelműen megkötöttséget (lehatárolást) jelent! A színes billentyűs klaviatúrák láttán észrevétlenül sajátítják el a legkisebbek is az egyes billentyűkhöz tartozó törzshang-neveket, az pedig megint csak játék-lehetőség, hogy – eltekintve a kottakép konkretizálásától – transzponáltan, a klaviatúra teljes terjedelmét kihasználva, különböző magasságokban(fekvésekben) is megszólaltatható ugyanaz a dalocska. A kottakép láttán pedig mindhárom hangszer játékosai biztonsággal tájékozódnak a némiképp kibővített egyvonalas oktáv hangterjedelemben.

Saját gyakorlat alapján állíthatom, hogy az 1. füzet két-három hangos dalait – kezdetben „puskázva” a hangnévvel ellátott billentyűs ábráról – gond nélkül énekelték ABC-s hangnevekkel a legkisebbek is. Később, immár kotta nélkül, ugyanezt a „szöveget” a billentyűk látványával kapcsolták össze – és akkor már csak egy lépés volt az ötvonalas szisztéma bekapcsolása a tájékozódásba. A korábban játékosan megszerzett gyakorlati kottaismeret biztos alapot kínál a több hangot tartalmazó, nagyobb hangterjedelmű dalok lejátszásánál, megtanulásánál.

A nagyobb hangkészlet további játék-lehetőséget kínál a kis zongoristáknak. Ők már korábban is különböző megszólaltatási lehetőségeket „találhattak ki” maguknak: egy kézzel játszva, avagy a két kéz között elosztva a hangokat (a folytatás: egy- vagy többoktávos unisono kétszólamú előadás). A nagyobb hangterjedelmű daloknál újabb „szempont” kerülhet a látóterükbe: a hangok praktikus elosztásán túl (magasabb hangok: jobb kéz, mélyebb hangok: bal kéz) a zenei tagolásé, formálásé. Akár ütempáronként, dallamsoronként játszhat felváltva a két kéz, tehát, a hangkészlet némely része közös területet jelent ilyenkor.

Aki szinte maga-magától felfedezve rátalált ilyen megoldásokra, örömmel látja majd őket viszont a zongoraiskolák, zongora-ABC-k köteteiben, s nem fog problémát jelenteni sem az, amikor a dallamot megosztva szólaltatja meg a két kéz, s az sem, amikor „összeérnek” a kezek, azonos billentyűt szólaltatva meg egyidejűleg (nem lesz szükség majd annak magyarázgatására, hogy a zenei logika indokolja két szólam közös hangjánál a kétszeri lekottázást, s az esetleges zárójelezést…).

A „Színes dallamok hangszerekre 1-2.” köteteit Szabó - Zs. Magdi képei díszítik Ugyancsak megkönnyíti a későbbi zenetanulást, hogy akkor már rendelkezik egyfajta zenei alap-repertoárral a gyerek. Mert a felnőttek számára magától értetődően „közismert” dalok mindegyike mindenkinek először újdonság – aztán pedig a ráismerés örömforrás-lehetőségét biztosítja. Mert napjainkban mind kevesebb daloló gyerekkel találkozunk – a kicsik is szívesen élnek a készen kapott lehetőségek passzív élvezetével, tehát, szinte meg kell tanítani a „csináld magad” mozgalom mintájára a zenei aktivitást. (Saját tapasztalat: ügyes hangszeres gyerek is szívesen vonja ki magát az éneklés alól a hangszeres órán, akár még azt is „bevállalva”, hogy nem tud énekelni…)

Ismét dicséretes, hogy a kotta végén a szövegközlés nem szorítkozik egy-egy versszakra, ezáltal ismétlőjeles utasítás nélkül is többszöri eljátszásra késztetve a játékost, amennyiben van énekes partnere (zongorista és gitáros olyan élményhez is juthat, hogy saját énekét kíséri – egyben az intonációt segítve – a dallam unisono játékával, avagy arra is vállalkozhat, hogy a dallamot énekli, és hozzátanulja a kíséretet.

A kíséret erényéül szolgál, hogy nem elégszik meg mechanikusan ismétlődő sztereotip fordulatokkal, hanem változatos játszanivalóról gondoskodik a partnernek. Aminek akkor van a legnagyobb haszna, ha a dallamjátszó képes „igazi” kamaramuzsikus módjára, figyelemmel követni társa játszanivalóját, tehát a komplex hangzást.

Szabó - Zs. Magdi illusztrációja Olyan játékos zenélést kínál ez a kiadvány, amely nem távolít el a „lényegtől” – közben kikapcsolódásról gondoskodik a tetszetős kivitelezés, Szabó-Zsombók Magdi kedves-szellemes illusztrációinak gyűjteménye. És aki örömmel találta meg a katicabogarakat az 1. kötet valamennyi oldalán, most szorgoskodhat, hogy megtalálja a méhecskéket…

Fittler Katalin ...mutass többet

Színes dallamok hangszerekre 1. Munkafüzet 4-8 éves korig Ismerős képi világgal, Szabó-Zsombók Magdi illusztrációival köszönti az érdeklődőket Bosnyák Csilla legújabb kiadványa. A szerző fáradhatatlan munkabírásának és kreativitásának ez a legújabb terméke (mondhatni, termése) immár elismerést érdemlő sorozatát folytatja. A háromkötetes (angol verzióban is terjesztett) Játékos kottaolvasást követte a Színes dallamok hangszerekre 1. és 2. füzete, amelyet egyaránt haszonnal forgathatnak kezdő furulyások, gitárosok és zongoristák. A hátoldal ezenfelül „zenészpalántákat” játékról is tájékoztatja: a „Kottafejtörő” különleges kártya-pakli, amelyhez több játékszabály-tájékoztató is tartozik. A „Színes” kiadványokhoz csatlakozó munkafüzet gondolata arról tanúskodik, hogy a különböző korú gyerekek tanítása során szerzett tapasztalatok birtokában különböző párbeszéd-kapcsolatok kialakítására vállalkozott a Szerző.

A színes képes kiadványokat szívesen forgatják a gyerekek, a rajzok felidézik azokat a gyerekdalokat, amelyeket ők is ismernek – és megannyi ügyes-praktikus „fogással” áthidalhatónak tűnnek azok a „rések”, amelyek akár szakadékká is mélyülhetnek, ha a jó hallású, ügyes kezű gyerek a későbbiek során ráébred, hogy minden zeneszeretete ellenére zenei analfabéta maradt - épp a többrétű alapozás során maradt ki (illetve került háttérbe) valamely olvasási mozzanat.

Gyermeke válogatja, hogy felfedeznivaló világként ismerkedik a zenével, avagy elretten a sok ismeretlen(ség)től – de a döntését nagymértékben befolyásolja a „poggyásza”. Mennyivel vidámabb egy tetszetős és praktikus csomaggal közlekedni, mint valami kétségkívül hasznos túlélőcsomaggal, netán szabályozó útjelzőkre hagyatkozva! Az viszont szinte valamennyi mai gyerekben közös, hogy szeretik a matricákat. A Játékos kottaolvasás gyakorlatát követi a munkafüzet is. „Több, mint 120 matrica” hirdeti a címlap – ezek elhelyezése aligha komoly „munka” a kicsiknek sem, hanem szórakozás, amely során szinte észrevétlenül lényeges tudásanyagot sajátítanak el.

Napjainkban már-már megszokott jelenség, hogy az idős generáció tudomásul veszi az unokák sajátos érzékét a technika-kínálta modern elektronikus eszközök használatában (az első jelentős meglepetés-hullámot talán a Rubik-kocka jelentette, amelyhez a kicsik káprázatos gyorsasággal varázsoltak egyszínű oldalakat, míg a szülők-nagyszülők „át- és végiggondolós” kísérletei még hosszabb idő alatt sem mindig jártak hasonló eredménnyel. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet, látva a tendenciózusan romló íráskészséget; még az úgynevezett jótanulók és gyakran róják-vésik a göcsörtös-egyenetlen betűket. A matricázás – bár korántsem ez az elsődleges célja -, kiváltképp az apró ábrákkal való foglalkozás, sajátos kézügyesség-fejlesztő hatású. Ráadásul a kottafejek stb. beragasztásánál ügyelni kell a pontosságra! A gyerek számára csakhamar magától értetődővé válik, hogy ha egy kottafej a vonalon van, az nem azt jelenti, hogy „rajta csücsül”, hanem éppen ellenkezőleg, hogy – mintegy gyöngyszemként – felfűzhető a vonalra, mintegy „megmarkolja” a vonalat. Többféle figyelemfejlesztő „gyakorlat” található a munkafüzetben, amely fokozatosan veszi birtokba a hangkészletet. Képi asszociációkkal könnyíti meg az elvont hangnév-megtanulást, amikor a színes hangokhoz kedves állatfigurákat társít. Cica, Darázs, Egér, Fóka, Gólya, Aranyhal, Hattyú társasága könnyíti meg a törzshangok nevének megjegyzését – és tovább folytatva a sort, a magasabb oktávban Cicuska, Darázska és Egérke üdül egy-egy felhőn…

A későbbiekben aligha fog gondot jelenteni, hogy itt az egyvonalas oktáv hangjaihoz nem társult index, a kétvonalas oktáv hangjainál pedig a szolmizációs „felső dó, re, mi” mintájára egyvesszős index járul.

Régi vágású tanárok nem szívesen írnak bele a kottába – végszükség esetén emlékeztető-figyelmeztető ujjrendet, több pótvonalas hangnál a könnyebb-gyorsabb hangtalálás kedvéért egy-egy hangnevet. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a többféle „információ” megkönnyíti a gyakorlatlan apróságok zenélését. (Például, elég öt számjegy ismerete, és máris számháborúzhatunk – ujjrendkottába rejtve ismert vagy ismeretlen dallamot.) A munkafüzet remek lehetőség ilyesmihez! A kotta és a munkafüzet együttes használatát az is könnyíti, hogy gyakoriak az utalások a dalkincsre (oldalszámmal, avagy jellegzetes ábrával).

A hangszerjáték, mint a nevében is szerepel: játék. De játék és játék között óriási különbségek vannak, a játékszabályok mennyiségét és minőségét illetően is. Lehet szaladgálni, futkározni – fogócskázni – és résztvenni versenyfutásban. Maga a cselekvés (a lábak gyors váltogatása) azonos, a cél, az eredmény különböző. Szerencsére nem kell rangsorolni az ilyesmit – nincs „jó” és „rossz”, csak épp mindent a maga helyén kell alkalmazni. A leírt hangnak „abszolút magassága” van, de „játékból” költöztethetjük (transzponálhatjuk), tükrözhetjük. Így kerül összhangba a kötöttség és a szabadság. Az utóbbihoz az ismert mozzanatokból való „rögtönzés” tágítja a horizontot.

A munkafüzet használatához sem felesleges a legkisebbek számára a segítség – nemcsak azért, mert még nem tudnak olvasni, vagy épp a szövegértésük problémás. Közösségi légkört alakít a közös foglalkozás, amely a partnertől szinte semmilyen zenei előképzettséget nem igényel. Nagytesók és szülők így játékosan pótolhatják, ami esetleg kimaradt korábban az életükből. Olyan játék a munkafüzettel való foglalkozás, amelynek nincs vesztese!

Fittler Katalin ...mutass többet